Kr. u. 2000-ben, szeptember 10-én szentelték fel az északi puritánságú, klinkertéglás evangélikus templomot.
A miérten tűnődve ki-ki ízlelgesse a szót: gaudiopolis – az öröm városa. Első hallásra kicsit szokatlan szókapcsolat, mintha nem lenne természetes e két valóság, az öröm és a város egybefűzése. Bizony mindnyájan tudjuk, mást jelent az öröm a falusi embernek, mást a kisváros lakójának. Mégsem kételkedünk, akár tanyán, akár községben vagy városban él valaki, ottlétének szerves eleme és következménye az öröm. És éppen ez az organikus szükségszerűség nem fedezhető fel a metropolis polgárainak orcáján. A nagyvárosi ember lehet gazdag és szegény, végezhet bármilyen munkát, járhat futballmeccsre, színházba vagy templomba, koncertre vagy kocsmába, mehet úszni vagy kocogni, tőzsdézni vagy kuplerájba – ezernyi színpad, találkozás és konfliktus az életünk, melyet csak szimbolizál a világváros közlekedésére szórt ezernyi jaj és átok. Hol itt az öröm? A sötét téli reggeleken bölcsödébe és óvodába hurcolt aprónép arcán vagy a délutáni zsúfolt metrókocsik boldogtalan proletárjainak merev tekintetében? Aligha. S mégis, mi pest-budaiak foggal-körömmel ragaszkodunk Bábelünkhöz, amelyben a bűn és az irgalom egyaránt honos.
A pályázaton a gyülekezet fél éven keresztül dolgozott: felkérte az építészt a pontos költségvetés elkészítésére, megszerezte a szükséges elvi építési engedélyt a III. kerületi önkormányzattól, elnyerte az evangélikus egyház presbitériumi támogatását.
A békási evangélikus szeretetházba bizony elsősorban innen Budapestről, e kárhozott és gyönyörű metropolisból költöznek be majd a legtöbben. Gaudiopolist egyetlen utca választja el az ötvenezer lelkes lakóteleptől, s egy másik az egykori Krötendorftól, amelynek sváb őslakosait éppen hatvan éve telepítették ki. Mai lakói közül vajon ki tudja, hogy már a rómaiak előtt, 2200 éve is kultúrnép művelte ez áldott földet. Szerettem volna, ha Póczy Klára, a magyar régészet nagyasszonya újra eljön hozzánk, s ő, aki a 60-as években Békásmegyeren föltárta az római villát, részt vesz az evangélikus „villa” fölszentelésén. Az Örökkévaló másképp döntött. E tudós és finom szavú régész emlékezetét is őrzi majd e ház. S bár egyre kevesebben értik a klasszikusok nyelvét, majd kibetűzik: Gaudiopolis.
E név elválaszthatatlan az egykori evangélikus lelkész művétől. Gaudiopolis az ő nyelvi, s még inkább szeretetleleménye, emberségének és pedagógiájának remekműve. Pedig nem tett mást, mint amit minden tisztességes embernek meg kellett volna cselekednie: mentette az üldözötteket, s közülük is a legkiszolgáltatottabbakat, a gyerekeket. Komolyan vette a szót: „Bizony, mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába. Aki tehát megalázza magát, mint ez a kisgyermek, az a nagyobb a mennyek országában. És aki befogad egy ilyen kisgyermeket az én nevemben, az engem fogad be.” (Mt 18,3–5)
Nyilván nem véletlen, hogy a diktatúra által péppé puhított egyházi hivatalosok sem életében, sem holtában nem szívesen emlegették e létében és gondolkodásában szuverén papot, aki nem tékozolta idejét meddő vitákra gyáva és hiú püspökökkel, hanem tette a dolgát 1944-ben is, sőt egészen 1950-ig. Életének és művének recipiálása, befogadása az evangélikus közgondolkodásba eleve megkérdőjelezte volna azon egyházi férfiaknak még visszafogott tiszteletét is, akik tevőlegesen felelőssé tehetők a gyilkos világi politika kiszolgálásáért. Függetlenül attól, hogy személy szerint antiszemiták voltak-e, vagy csak úsztak az árral, bűnük gyalázatos és megbocsáthatatlan. Bajcsy-Zsilinszky élete és halála példázza, meg lehetett térni a legrútabb bűnből is. De vajon mit ér az az evangélikus klerikus, aki szemrebbenés nélkül képes dicshimnuszt zengeni e kivégzett hazafiról és a szintén evangélikus hittanra járt Gömbös miniszterelnökről, a népnyomorító magyar fasisztáról.
Mélységesen megbotránkoztat az a mohó igyekezet, amellyel némely katolikus püspök és írástudó e mostani hetekben igyekszik kifehéríteni Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök életművének sötét foltjait. Mintha az ő mai zsidógyűlöletüket menthetné, ha az egykori antiszemita főpap iszonytató mondatait kimagyarázzák. Gyalázat ez, s nem válik kisebbé attól, ha evangélikus berkekben esik meg. Még ha az egyháztörténet doktoraként virít is a boldogtalan, aki 1994-ben neonáci folyóiratban tette közszemlére girhes eszméit.
Bizony, e név választásával mi Sztehlo Gábor mellett kötelezzük el magunkat. S ezzel kimondva-kimondatlanul kárhoztatjuk mindazokat, akik miatt hőssé kellett válnia. Vagy egyszerűen csak gyermekmentővé, hogy legalább rajta ne vesszen kárba a Názáreti vére.
Barátaim, választani kell! Vagy az árpádsávos „gyilkos és rabló” nyilasok és az ő mai népük, vagy Salkaházi Sára és Sztehlo Gábor. Tertia non datur. Gaudiopolis, az egykori, menedék volt, s az lesz a mai is. Ordas eszmék követői messze kerüljék el, mert – látván minket – hátha megtérnek.
S végezetül, túl e nemes nyelvek ihlette szólelemény országos és lokális, történelmi és politikai jelentésárnyalatain, biblikus-teológiai súlya is van e névnek: Gaudiopolis.
A vigasztalás hivatására késztetett prédikátorként lassan harminc éve vándorlok és tanítok. E támadással és harccal dúsan megtetézett életben az öröm egyszerre jelenti az okot és a célt. Amit teszek, azért teszem, hogy a másik ember öröme is teljessé váljék, hogy felebarátom, bárki legyen is az, bárhol és bármikor állítsa őt elém az Isten, bővölködjék az örömben.
Jeruzsálem városából indultak el a tanítványok, s mindenütt a metropolisok népének bátorításává lett az evangélium. Így volt Athénban, Rómában és Alexandriában, így van ez Budapesten is. Gaudiopolis az a hely, ahol a történelmet idegeikben és hétköznapi emlékezetükben szüntelenül megélni kényszerülő és megfáradt társaink meleg csöndre lelnek. Ahol újfent átgondolhatják, ha egyáltalán fontos ez még, hogy mindaz, ami történt, amit megéltek, nem a véletlen műve volt, és nem sorsé. Sokkal több ennél: szükségszerűség és irgalom.
Donáth László
(Az írás megjelent az egyházközség Hét Hárs című lapjának 2008/4. számában.)
Az eredeti írás itt olvasható
További képek várják a képgalériában.
Vissza az oldal tetejére.
Vissza az előző oldalra.
