A Gaudiopolis története
- 2001. január – az egyházközség pályázatot nyújt be öregotthon építésére a Széchenyi-terv keretében. Az épület terveit Pazár Béla építész és Magyari Éva belsőépítész, a templom és gyülekezeti központ tervezõi készítették. A kért támogatás 503.350.000 forint, a vállalt önrész 24 %.
- 2001. december – a Gazdasági Minisztérium a szakmai bíráló bizottság javaslatára elutasítja a pályázatot „a relatíve magas fajlagos bekerülési költségekre” hivatkozva.
- 2003. október – az egyházközség újra beadja a pályázatot, immár a Belügyminisztériumhoz. Az igényelt állami támogatás összege 496.482.196 forint, az önrész a beruházás 30%-a.
- 2003. december – a 64 lakrészből álló idősotthon megépítésére benyújtott pályázat elnyeri az állami támogatást.
- 2004. január – a Magyarországi Evangélikus Egyház elnöksége jó szándékáról biztosítja az építtetõ gyülekezetet.
- 2004. június – a Magyarországi Evangélikus Egyház kamatmentes kölcsönszerződést köt 30 millió forintos támogatásról az egyházközséggel. Az egyházi önrész biztosításáról szóló döntést őszre halasztják.
- 2004. szeptember – a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Presbitériuma leszavazza a 60 millió forintos támogatást és elveti azt az alternatív kérelmet is, hogy kezességet vállaljon banki kölcsön felvételéhez.
- 2004. október – az egyházközség a szükséges pénzösszeg hiányában eredménytelennek minősíti a közbeszerzési eljárást, és az önrész elõteremtésére kiírt határidõ meghosszabbítását kéri a Belügyminisztériumtól.
- 2006. június 7. – magánszemélyek megalapítják a PÉNÚÉL (Isten arca) Alapítványt azzal a céllal, hogy a hiányzó önrészt a legrövidebb idõn belül adományozás révén gyűjtsék össze. Egy év alatt 150 millió forint gyűlik össze, és az egyházközség megbízza Pazár Bélát az épület áttervezésével.
- 2006 ősze – az egyházközség tárgyalásokat kezdeményez a lehetséges támogatásról a megválasztott új kerületi és országos egyházi elöljárókkal.
- 2007. március – az új összetételû Országos Presbitérium 100 millió forintos támogatást szavaz meg a gyülekezetnek, amelynek folyósítására négy részletben 2008-tól nyílik lehetőség. A támogatás megszavazása után az újabb közbeszerzési eljárásban a kivitelezést a kiskunhalasi MERKBAU Kft. nyeri el, majd az egyházközség és az állam képviselõi aláírják a támogatásról szóló 496 millió forintos szerződést.
- 2007. augusztus 6. – elkezdődik az építkezés.
- 2007. december 16. – a szeretetház ünnepélyes alapkőletétele
- 2008. november 7. – a használatbavételi engedély megszerzését követõen az épület mûszaki átadása
- 2009. március – a szeretetház jogerős mûködési engedélyének megszerzése
- 2009. április 1. – nyolc lakó beköltözésével megnyílik a Gaudiopolis Békásmegyeri Evangélikus Szeretetház.
- 2009. június 13. – ünnepi istentisztelet és közgyűlés keretében a szeretetház felszentelése
Sztehlo Gáborról
Ama nagy múltú evangélikus Sztehlo családból származott, mely 250 éven át, szinte minden nemzedékéből nevelt lelkészeket az egyháznak. Édesapja jogász, táblabíró volt, magyarosított nevén dr. Szenczy Aladár (fia utóbb visszavette a család régi nevét), édesanyja Haggenmacher Márta. Sztehlo Gábor 1909-ben született Budapesten. Sopronban érettségizett az evangélikus gimnáziumban, ott végezte a teológiát is, majd egy évet ösztöndíjasként Finnországban töltött. 1932-tõl káplán: Budapesten, Hatvanban, Nagytarcsán; 1935-tõl Nagytarcsa nagyon szeretett és megbecsült papja. 1942-tõl 1944 tavaszáig egyházkerületi missziós lelkész, 1944 nyarán fõvárosi kórházlelkész; 1944. november 1-tõl az egyház tartós szabadságra küldi, hogy egész erejét embermentõ feladatának szentelhesse. Ezt a szabadságot az egyház a felszabadulás után is meghosszabbította az árva és elhagyott gyermekek számára létesített Pax gyermekotthonok érdekében. Miután ezeket a fõváros 1950. I. 7-én átvette, Sztehlo Gábor előbb budai, kelenföldi, majd kõbányai segédlelkész lett; 1951. V. 15-tõl pedig egy évtizeden át a pesthidegkúti – sérült gyermekeket gondozó – szeretetotthon vezetője.
1961 decemberében meglátogatta már korábban Svájcba távozott családját. A viszontlátás öröme szívinfarktust okozott; amikor súlyos betegségéből felépült, az orvosok azt tanácsolták, maradjon családja körében, ne tegye ki magát többé ilyen magrázkódtatásnak. Hohfluh-Hasliberg, majd Interlaken der Oberhasli kerületi papjaként dolgozott egészen 1974-ben bekövetkezett haláláig. Egy reggel sétára indult, találkozott a postással, s átvette a mindig bőven érkező leveleket. Leült egy padra, hogy átnézze az aznapi küldeményeket. Amikor a postás délután visszatért körútjáról, csodálkozva észlelte, hogy az idõs, magyar lelkész még mindig ott ül a padon. Hozzásietett, nincs-e valami baja? Döbbenten látta: halott. Így távozott, neveltjei leveleibe mélyedve. 1972-ben megkapta a legmagasabb izraeli kitüntetést, Jeruzsálemben pedig, az üldözötteket mentõ keresztyének ligetében egy fa őrzi emlékét.
(Az életrajzi összefoglalás Sztehlo Gábor Isten kezében címû, Bozóky Éva által sajtó alá rendezett naplójának szerkesztõi utószavában olvasható.)
